Meteórák: az égben lebegő kolostorok

Ám más magyarázat nincs, az alacsonyan szálló felhők társaságában „ég és föld között lebegő kolostorokat” a szerzetesek évszázadok szorgos munkájával annak reményében alkották meg, hogy imájuk ily módon könnyebben utat talál Istenhez.

Kezdetben vala – a racionális geológusok szerint mintegy hatvan millió évvel ezelőtt - a thesszáliai síkság helyén egy óriási tó, amely kiszáradása után a páncél keménységűvé szikkadt hordalékanyagokat elegáns és karcsú, több száz méter magas sziklákká erodálták a földcsuszamlások és a viharos szelek.

Az égnek meredő, oldalaikon barlangokat, üregeket rejtő sziklákat a magányra, az Istennel való párbeszédre vágyó remeték a tizedik század környékén fedezték fel. Kezdetben a lakályosnak semmiképp nem mondható barlangokban laktak, majd egyre többen érkeztek és szükségét érezve a közös imáknak, megalapították az első közösséget.

Fénykor és hanyatlás

Miként a világi életben, a szerzetesközösségek életében is megkülönböztethetünk jó és rossz időszakokat. A fénykor a XIV.-XV. századra tehető - az egyik leghíresebb szerzetes, Athanasziosz 1334-ben alapította meg a Nagy Meteóra Kolostort és teremtette meg a szervezett kolostorélet alapjait -, ekkor több mint negyven kolostorban laktak. Ez ekkor még független bizánci és szerb állam bőkezűen támogatta a szerzeteseket, akik nemegyszer előkelő család sarjai voltak világi életükben.

A török hódoltságban „Oszmán vad népe” ugyan - miként Magyarországon - vallásukban többnyire nem háborgatta a közösségeket, ám azok hanyatlása, nem utolsósorban a belső ellentétek miatt, már megkezdődött.

A kolostorok lakói évszázadokon az ortodox görögség történelmének, hagyományainak, művészeteinek őrzői voltak. A kolostorok falai közt ma is készülnek freskók, virágzik az ikonfestészet, a kincstárban régi evangéliumok, továbbá kódexek és más kéziratok sorakoznak, melyek a görög klasszikusok (filozófusok, zeneszerzők, híres szerzetesek) műveit örökítik meg. Itt őrzik a különböző mesterségek titkait rejtő szent iratokat. A „kincstárakban” díszes poharak, pecsétnyomók, fafaragványok mesélnek az eltűnő időről.

A legnagyobb pusztítást a Wermacht katonái okozták a II. világháború során, a németek több épület is elpusztítottak, „művükre” a koronát marxista partizánok tették fel. A szerzetesek egy része később visszatért, ám újabb, ezúttal békésebb igényeknek kellett eleget tenniük: kíváncsi turisták járművei verik fel a Meteórák lábainál helyezkedő kis települések, Kalambaka és Kasztraki csendjét. Jelenleg fél tucat kolostor élnek – este és reggel zavartalanul -, és fogadják a káprázatosan szikla kompozícióktól tágra meredt szemű látogatókat.

Élet ég és föld között

- Please, don’t take pictures of me! – figyelmezteti angolul a jegyszedő apáca az egyik kelekótya turistát a Meteórák Ájiosz Sztefánosz nevű kolostor bejáratánál. Ennek különlegessége, hogy 1961 óta apácák lakják, és Szent Haralambosz csodatévő koponyáját is itt őrzik, eme ereklye ugyanis a kollektív emlékezet szerint a környéken történő körbehordozása esetén alkalmas volt a pestisjárvány lokalizálására. Nemhogy fényképezni, még szóba elegyedni sem igen lehet a turisták számára belépőket és ikonokat árusító apácákkal; elnéző, kedves mosollyal néznek keresztül rajtunk.

A kenyéren, vadmézen, sajton és tejen élő apácák és szerzetesek szorgalmas földművesként minden talpalatnyi helyet megművelnek a sziklák közelében, kertészkednek, gyümölccsel, szőlővel foglalkoznak. A kolostorok lényegében önellátóak, miközben naponta többezer turistát képesek fogadni, igaz, a lakók túlnyomó többsége az invázió idejére visszavonul. Napjuk három fő részből áll: munka, imádság, tanulás és pihenés. A többnyire görög és szerb származású szerzetesek az éjjeli imák és szorgos nappalok során az Istennel folytatott folyamatos párbeszéd révén akarják céljukat elérni, az örök boldogság megismerését.

A Nagy Meteóra Kolostor

Manapság már többnyire lépcsők visznek fel a szédítő magasságba, és ahol nem találhatóak grádicsok, ott rácsos ketrecben, láncokon húzzák fel a lakók táplálására szolgáló élelmet.

A látogató számára rejtély, hogy az első szerzetesek miképp tudtak feljutni a sziklák tetejére; arra gyanakszunk, hogy valamikor a X. század folyamán a toronyalakú természeti képződményeket még magas fák övezték, melyeket utóbb kivágtak. A feljutás azonban ezt követően sem lehett kényelmes a csörlők és kötelek segítségével felhúzott hálókban. A vrizoni, a kötélkosár számos esetben a szikláknak csapódott és a feltörekvő szerzetes fejjel lefelé himbálózva teljesítette az út egy részét.

És olyan hírek is keringenek, hogy az ominózus kötelek állapotát nem vizsgálták. Ha elszakadt és a szerzetes lebukfencezett a szakadékba, akkor mindezt az isteni akaratnak tudták be.

A Nagy Meteóra Kolostorig több mint másfélszáz, sziklába vájt lépcsőfokot kell legyűrni, félezer méter magasan vagyunk a thesszáliai síkság felett és mintha repülőgépről tekintenénk a szikrázó mediterrán nap fényében fehérlő falvakra.

A kolostorudvart a főtemplomon kívül három kis kápolna zárja közre. A refektóriumban megcsodálhatjuk a kolostor kincseit (kódexek, kéziratok, ereklyék, a könyvtárban több mint hatszáz régi kiadású kötetet találhatunk), egy lezárt teremben a rég elhunyt alapító atyák és utódaik koponyája néz vissza. A következő ajtók már a hajdani ebédlőtermet, a konyhát és azok felszerelési tárgyait rejtik. Hatalmas, ötszáz éves asztal mellé telepedünk, egykoron itt fogyasztották szegényes étkeiket. Megszagolom az asztalt, illata, mint egy ódon bibliáé.

https://6kontinensvandora.blogstar.hu/./pages/6kontinensvandora/contents/blog/20728/pics/lead_800x600.jpg
Görögország,Meteórák
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?