Nyár Fontainebleauban

Egy nyáron át éltem Fontainebleauban, egy XVI. századi házban. A reneszánsz óváros szívében lévő I. Ferenc korabeli házat a tulajdonosa még fénykorában vette, amikor még jól ment az üzlete. Az épület hangulata varázslatos volt, a falakból, az ajtókból, a bútorokból áradt az idő, a múlt, a történelem; minden átalakítás nélkül kosztümös filmet lehetett volna forgatni benne.

A reneszánsz kastély, amelynek udvarán 1814-ben Napóleon búcsút vett a gárdától, rendszeres vasárnapi programommá vált.

A kastély parkjába pedig az első látásra beleszerettem, nem különben Fontainebleau híres, több mint kétszáz négyzetkilométernyi erdejébe. Csakis azért költöztem el innen, mert lehetőségem lett Párizsban lakni.

IV. Henrik óta pedig tudjuk, Párizs megér egy misét, de legalábbis egy költözést. Mindegy, maradjunk a szeretett Fontainebleau kedves zegzugos utcácskáiban. Házigazdáimnál nem volt különösebben nehéz munkám.

Monsieur Robert hatalmas műhelyét kellett rendbe tenni, kitakarítani, megszabadítani a sok limlomtól, és a kereskedelem során felmerülő apró-cseprő feladatokat megoldani. Monsieur Robert 56-os magyar volt, mindenféle ajándéktárgyakat, iparművészeti cikkeket, bizsukat, csecsebecséket árusított, az üzlet már korántsem ment úgy, mint pár éve, de azért nem éhezett.

A napi munka végén pedig mindig autóba vágtuk magunkat és indultunk a Szajnára fürdeni. Egyáltalán nem hasonlított párizsi önmagára, kicsit a Tiszára emlékeztetett.

Fontainebleau nagy nevezetessége a kastély,felépítése I. Ferenc nevéhez fűződika reneszánsz egyik csodája, egy nagy, szabálytalan alakú épület, amely öt udvart zár körül. Versailles után ezt a kastélyt tartják második helyen a francia történelem királyi rezidenciáinak sorában.

A XII. században még csupán egy vadászház állt a helyén, majd Szent Lajos kezdte el a bővítést, Szép Fülöp (1268-1314) már itt is született, és itt is halt meg. I. Ferenc a XVI. században itáliai reneszánsz mesteremberekre bízta a kastély megépítését. IV. Henrik is szerette a kastélyt, az ő mesterei például húsz éven keresztül szakadatlanul dolgoznak az építésen, díszítésen.

XIV. Lajos, a Napkirály első számú kastélya ugyan Versailles volt, ám Fontainebleau lett a nyári vadászkastélya, sőt a versailles-i park mestere, Le Notre is alakított az itteni parkon – nem véletlenül olyan gyönyörű és látványos az a mai napig.

Napóleon is igen megszereti, egy vagyont költ rá, ekkor még nem gondolja, hogy 1814-ben itt köszön el a gárdától és vonul száműzetésbe – igaz, 1815 tavaszán az európai uralkodók őszinte rémületére pár hónapra visszatért Elba szigetéről.

A főbejárat a Búcsú-udvarára nyílik, jobbra a XV. Lajos-szárny, balra az I. Ferenc-szárny nyílik, az udvart a patkó alapú híres körlépcső zárja le. Ettől jobbra átjáró nyílik a Kút-udvarra, itt található a Pontyok tava – a halakat két ízben is kiették belőle: 1814-ben a szövetségesek, 1940-ben a németek.

A halak számára manapság nyugalom és béke van, turisták etetik őket szorgalmasan. A kastély 1981 óta a világörökség része, az óvárossal, a parkkal egy gyönyörű, egész napos program, jómagam sohasem tudtam megunni a fontainebleau-i vasárnapokat.

Talán meglepő, nekem az volt első hallásra, ám a több mint kétszáz négyzetkilométeren elhelyezkedő erdőt többen látogatják, mint a kastélyt és a parkot. Fenyvesek, tölgyesek, bükkösök, különleges állatok, ki tudja honnan idekerült meredek sziklafalak, homokkal borított erdei tisztások (nem elírás, sokak szerint tengeri homokkal borítottak), völgyecskék, dombocskák váltogatják egymást.

A festők mindig is imádták ezt az erdőt, a XIX. század harmincas években jelentkező francia tájfestő nemzedék a fontainebleau-i erdőben, Barbizon közelében kezdtek dolgozni, és munkásságuk "barbizoni iskola" néven vonult be a művészettörténelembe.

De nem maradtak le az impresszionisták sem, a későbbi évtizedekben sokat dolgozott itt Manet, Monet, Sisley, Pissarro… Ady Endrének is van egy verse a fontainebleau-i erdőről, ebből kiderül, hogy jókat szundikált ott kirándulásai során (egy-két üveg vörösbor biztos befigyelt a tizenegy ujjal született magyar táltosnak).

Címkék: Fontainebleau
https://6kontinensvandora.blogstar.hu/./pages/6kontinensvandora/contents/blog/22047/pics/lead_800x600.jpg
Fontainebleau
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Kapcsolódó blogbejegyzések

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?