Megérte az egyiptomiaknak az arab tavasz?

Pár hónapja Kairóban üldögéltem a Nílus-partján, közel a 2011. január 25.-én kitört forradalom központjához, a Tahrir-térhez. Tűnődtem, jól járt Egyiptom az arab tavasszal? Néztem a folyót, amely mint verőér az emberi testet, úgy tölti fel évezredek óta áldott iszapos hordalékával Egyiptomot és beszélgettem a köröttem lévőkkel. Az emberek meg elmondták a folyóparton: nem, nem érte meg a forradalom, rosszabb a helyzet, mint a Mubarak-rendszer alatt.

Régóta járom Egyiptomot, azt hiszem, valamennyire meg is ismertem, legalábbis energiát fordítottam erre utazásaim során, és nem csupán a vörös-tengeri üdülőparadicsomok szállodáinak medencéibe lógattam a lábam, hanem bevetettem magam a városokba. Lehet, csak szerencsém volt, de inkább az az igazság, hogy az egyiptomi utcák tíz évvel ezelőtt jóval biztonságosabbak voltak, mint most. 2011 óta jobban megnéznem, merre sétálok, merre fotózom, ismerkedem.

Az arab tavasz a tunéziai jázminos forradalommal kezdődött 2011 elején. 2011 tavaszán már Tunisz legszebb sugárútján, az Avenue Bourgiuba-n sétálgattam, az út a tunéziai Hyde Parkká változott. Mindenhol kisebb-nagyobb csoportosulások, a sugárút árnyas fái alatt, a városi színház lépcsőin, a zsúfolásig telt kávéházak előtt mindenki mondta a magáét...

Mindenki bizakodó volt, és ekkor még bíztam benne, hogy legalább Tunéziának sikerül jól kijönnie a változásokból, Afrika balkonjának is hívták az országot, erős francia hatással, szép gazdasági, turisztikai eredményekkel, volt rá esély. De a világ első elektronikus forradalmát csináló fiataloknak továbbra sem lett munkájuk, a korrupció nem csökkent, és ráadásul a biztonság is odaveszett: a terrortámadásokban tavaly márciusban 24 ember vesztette életét a Bardot-múzeumban, pár hónappal később 37 turista halt meg a szállodák napágyaktól hemzsegő tengerpartjain.

Egyiptom esélyeit már 2011 tavaszán is sokkal borúsabban láttam, nem bíztam abban, hogy a legnépesebb arab államban elindulhatna bármiféle demokratikus folyamat.

2012-ben pedig már szomorúan tapasztaltam, hogy minden rossz irányba fordult. Mentem a kairói utcákon és érzékeltem, hogy nagyon ideges, feszült a helyzet. Egy közel-keleti nagyvárosban mindig sokan jönnek a nyugati turistához és örömmel üzletelnének vele valamit, de megfelelő viselkedéssel, humorral, sok mosollyal a dolgokat el lehet rendezni.

Ám az odajövők nagy része rendkívül agresszív volt, és a korábbi tapasztalatokkal ellentétben személyes sértésnek vette, hogy az ember nem nézi meg a nagybátyja boltját.

Majd jött 2013 nyara, akkor már éreztem a feszültséget a szállodákon belül is, a kairói utcákon pedig biztos voltam abban, nagy baj lesz. Elutazásom után egy héttel történt a katonai hatalomátvétel. Ha már arab tavaszról és demokratikus folyamatokról beszélünk, Egyiptomban ekkor volt egy elvileg demokratikusan megválasztott elnök, 2012. június 24-én a Muzulmán Testvériség jelöltje, Muhammad Morszi nyert. 2013 nyarán az emberi jogokra érzékeny született demokrata nyugati világ egy mukkanás nélkül vette tudomásul, hogy a hadsereg és Szíszi tábornok megpuccsolta a legális hatalmat, és a tiltakozókat brutálisan szétlőtték, legkevesebb ezer ember halt meg az utcákon.

Így értünk el 2015 szeptemberéig, a saját kis egyiptomi történelmem eddigi legutolsó afrikai állomásáig. Ami nem változott, a kairóiak délutánonként csapatostul indulnak a Nílushoz. Ha az embernek van pénze, a zöldellő parkok, a lehorgonyzott hajók éttermeinek, kávézóinak sokaságából választhat, a szűkösebb költségvetésből is futja egy műanyag székre valamelyik rakparti büfében, ha pedig erre sem telik, még mindig leülhet egy padra, kőre.

Egy padra ültem, az emberek meglehetősen óvatosak voltak köröttem. Tíz évvel korábban be nem állt a szájuk. De azért beszélgettünk és világossá vált, a katonai hatalomátvétellel Mubarak-rendszernél is keményebb diktatúrát kaptak a nyakukba, a turisták száma szívszorítóan megcsappant, a biztonság tovább romlott.

Erre nem nagyon lehetett mit mondani, a késő délutáni napfényben néztem a folyót, amely egy része Etiópiából, másik része a kelet-afrikai nagy tavak környékéről indul, s a forró szudáni sivatagon áttörve, mint verőér az emberi testet, úgy tölti fel évezredek óta áldott iszapos hordalékával Egyiptomot.

https://6kontinensvandora.blogstar.hu/./pages/6kontinensvandora/contents/blog/24274/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?