A Niagara dübörgése

A szálloda pár perc járásra volt a Niagara-vízeséstől, a roppant víztömeg dübörgése jól hallatszott a szobámból is. Alkonyatkor értem a kanadai Niagara Fallsba, rohantam fotózni, késő éjszakáig dolgoztam, aztán nekivágtam az éjszakai városnak.

Hajnalban visszamentem a vízeséshez, majd megnéztem a Skylon Tower tetejéről is. Utána már napközben is körülnéztem a városkában. Délután ismét a vízesés, harmadnap meg hajóval bevittek a vízfüggöny mögé. Nem lehetett megunni.

A Niagara-vízesésről első ízben egy francia szerzetes adott hírt a XVII. században, természetesen az európaiaknak és nem az indiánoknak, azok épp elég jól ismerték a vízesést, amelynek a neve is indián, Mennydörgő Vizet jelent.

A Niagara-vízesés működésének megértéséhez előbb az Egyesült Államok és Kanada határán található Nagy-tavakról kell beszélni, öt óriási tóról van szó, a Föld édesvízkészletének 20 százaléka, vagyis egyötöde található itt.

A folyók által összekötött tavakat az utolsó jégkorszak alakította ki és töltötte fel vízzel, Nyugatról keletre, a víz áramlása alapján pedig a következő a sorrendjük.

A Felső-tó a legnyugatibb, egyben a legnagyobb, területe meghaladja Csehországét, lefolyása a St. Mary-folyó, amely a Huron-tóba ömlik. A Felső-, és a Huron-tótól délre van a Michigan-tó, keletre pedig az Erie-tó és az Ontario-tó található, az utóbbi kettőt köti össze a Niagara-folyó, ezen van a világhírű vízesés.

A természet a tavak közti szintkülönbséget egyenlíti ki a vízesésekkel, a Niagara az Erie-tó vizét vezeti át a legkeletibb, és legkisebb Ontario-tóba, ezek a jelzők természetesen viszonylagosak, mert még az Ontario-tó is harmincszor nagyobb a Balatonnál.

A Niagara-vízesés lényegében két részből áll, ha szembe állunk a Niagara folyásával, azt látjuk, hogy a folyót a Kecske-sziget két vízesésre választja szét.

Balkézről látható a kisebbek, az Amerikai-vízesés (amerikai oldalon), jobbról pedig a Patkó-vízesésre, ez jóval nagyobb, a kanadai oldalon található és lényegében ezt érti mindenki a Niagara-vízesés alatt. (Az amerikai oldalon van még egy kicsi vízesés, ennek Mennyasszony Fátyol a neve.)

A Niagara vízeséseinek magassága 50 méter körül van, ennél sokkal magasabb vízesések is léteznek, ám a Niagara-vízesései szélesek, a Patkó-vízesés szélessége meghaladja a 700 métert, az Amerikai-vízesés szélessége háromszáz méter, így vízhozamuk is bőséges.

Az Amerikai-vízesésnél egész nap szivárvány van, szó szerint.

A Patkó esetében magas vízállás esetén másodpercenként 168 ezer köbméter zúdul le. A hatalmas vízmennyiség felszálló párája negyven-ötven kilométerről látszik.

A Patkó-vízesést (nevét értelemszerűen alakjáról kapta) nem lehet megúszni száraz bőrrel, még a magas sziklákon kiépített parti sétányról sem sem, elég egy kis légmozgás és a kíváncsiskodók a nyakukba kapják a vizet, ami viszont teljesen jogos, mert senki ne nézze meg áldozatvállalás nélkül a Niagarát.

Ha pedig valaki hajóra száll 18 dollárért, akkor elviszik a vízesés alá, addig a pontig, amikor már azt érzi az ember, hogy mindenestül beszippantja a víztömeg és a dübörgés. Itt már nagyon féltettem a fényképezőgépet, és nem is erőltettem a fotózást.

Egyszerű, ám profi esőkabátot adnak (megtartható), ám végül is mindegy, az ember arca, keze, cipője csuromvíz lesz. A hajókra kínai, hongkongi, tajvani, koreai, japán, indiai turisták sokaságában kell várni, de Európa és Észak-Amerika turizmusát az ázsiaiak pörgetik, így minden panaszkodás fölösleges.

Bár a Niagarát XIX. század elején már sok híradás megemlítette, nehezen lehetett megközelíteni, valamikor az 1840-es években épült meg a vasút, ekkor érkeztek az első turisták, még az amerikai oldalra. Az amerikaiak ugyanis a kanadaiakhoz képet évtizedekkel korábban felismerték az idegenforgalmi adottságokat, ők építették az első szállodákat, kilátókat, majd Kanada is eszmélt. Manapság évente tízmillió ember turistáskodik itt.

A XIX. század közepe és a XX. század közepe között volt jó száz év, amikor nem korlátozták a mindenféle őrült kísérleteket (manapság már nincs így), ezért többen maguk építette hordókban jutottak le a vízesésen, vagy kifeszített kötélen sétáltak végig a dübörgő habok felett.

A Niagarán leereszkedő első ember egy 63 éves nyugdíjas tanárnő volt, megerősített savanyúságos hordóban, macskája társaságában élte túl az egészet, kisebb sérülésekkel. Ez nem minden hordósnak sikerült, többek megfulladtak. Olyan hordós is volt, akinek csak az egyik karját találták meg leérkezés után a hordóban, ő maga útközben elveszett.

Az artisták, kötéltáncosok különösen imádtak kifeszített kötélen végig lejteni a vízesés fölött, akadt, aki a kísérő gőzösről egy üveg bort húzott fel a kötélre, leült, megitta, a nagyérdemű meg tapsolt. De a kötéltáncosokból is haltak meg, vagy egyszerűen úgy széttörték magukat, hogy egy teljes évet töltöttek kórházban. Őrizzék emléküket a sárga rózsák.

Aztán indulnom kellett Torontóba, Kanada legnagyobb városába, pénzügyi központjába. Búcsúzóul még csináltam pár képet, a Niagara párája nem csupán a vízesés környékét terítette be, hanem szépen rákúszott Niagara Falls városkájára is.

https://6kontinensvandora.blogstar.hu/./pages/6kontinensvandora/contents/blog/27323/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?